Megmutatjuk, hogy az ország melyik részein okoznak egyre több balesetet a részegen közlekedők, és azt is, hol csökken a számuk.

Card image cap
Meglepő lista a részeg magyar sofőrökről

Közel tíz százalékkal több ittasan okozott baleset volt az év első felében, mint tavaly ugyanekkor. Annak ellenére emelkedett 681-ről 731-re a számuk, hogy eközben a súlyos sérüléses balesetek éppen hogy csökkentek országosan. Megnéztük, hol piáznak egyre többet a közlekedők.

A hivatalos rendőrségi statisztika Ittasan okozott személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma címen összegzi az adatokat megyékre és Budapestre bontva. Nem súlyoz lakosságszám szerint, helyesen, mert a forgalom mérete ezzel nem feltétlenül arányos, így azt lehet megnézni, hogy az ország különböző területein önmagukhoz képest mi a változás.

Először nézzük meg balesetszám szerint az első 10-et:

1-2. Budapest és Pest megye 88-88 baleset 2016. január 1. és június 30. között
3. Bács-Kiskun megye 69 baleset
4. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 56 baleset
5. Győr-Moson-Sopron megy 43 baleset
6. Baranya megye 36 baleset
7. Zala megye 35 baleset
8. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 33
9. Békés 32 baleset
10. Veszprém megye 31 baleset

Elgondolkodtató, hogy Bácsban miért van kétszer annyi ilyen tragédia, mint mondjuk a kisebb Békésben, vagy a területre hasonló Borsodban. Az igazán érdekes azonban az a lista, amely az adott területeknél a változást nézi, mégpedig több év távlatában, 2013 első félévéhez képest 2016 első hat hónapját.

1. Zala 66 százalékos emelkedés (21-ről 35-re)
2. Heves 56,3 százalékos emelkedés (16-ról 25-re)
3-4. Baranya plusz 50 százalék (24-ről 36-ra), Komárom plusz 50 százalék (20-ról 30-ra)
5. Pest 22,2 százalékos emelkedés (72-ről 88-ra)
6. Budapest 20 százalékos emelkedés (73-ről 88-ra)
7. Veszprém 19,2 százalékos emelkedés (26-ról 31-re)
8. Bács 19 százalékos emelkedés (58-ról 69-re)
9. Csongrád 15,9 százalékos emelkedés (19-ről 22-re)
10. Szabolcs 3,7 százalékos emelkedés (54-ről 56-ra)

Természetesen megmutatjuk a pozitív listát is, sajnos 10 megye nem jön össze azokból a területi egységekből, ahol az elmúl években csökkent az ittasan okozott balesetek száma.

1. Tolna 44,4 százalékos csökkenés (18 baleset helyett 10)
2. Nógrád 40 százalékos csökkenés (22-ről 13-ra)
3. Fejér 32 százalékos csökkenés (25-ről 17-re)
4. Vas 25,9 százalékos csökkenés (27-ről 20-ra)
5. Hajdú 17,1 százalékos csökkenés (35-ről 29-re)

A rendőrségi statisztika sajnos nem árulja el, hogy „ittas balesetokozó” alatt mikor kit ért, a feltételezhető arányok meghatározásakor A személysérüléses közúti közlekedési balesetek okozói nevű adatsor segíthet.

2016 első hat hónapjában 7444 sérüléses baleset volt, itt az okozók sorrendje:
1. 65 százalékban személyautó vezetője (4801 baleset)
2. 11 százalékban kerékpáros (834 baleset)
3. 8 százalékban teherautó sofőrje (600 baleset)
4. 4,3 százalékban segédmotoros (310 baleset)
5. 3,8 százalékban nagymotoros (277 baleset)

Ez még nem válasz a nagy kérdésre, és itt visszakanyarodunk a cikk elejére: mi lehet a magyarázata az ittasan okozott balesetek növekedésének? Az alkohol nem lett olcsóbb az elmúlt három évben, sőt.

A választ nem tudni, a sok összetevőjéből az egyik lehet a járművezetőkre vonatkozó italfogyasztási szabályok változása, 2014 nyarától elnézőbb a pálinkázó bringásokkal szemben a KRESZ. Számos civil szervezet tiltakozott az enyhítés ellen, de a kormány erősebb volt.

Forrás | Főoldal